Megdöbbenve és sajnálattal olvastam a Szövetség Esztergomért új tagja, Koditek Pál mai közleményét. Koditek Pálnak, mint az előző, Meggyes Tamás vezette önkormányzat tanácsnokának első kézből vannak ismeretei arra vonatkozóan, hogyan működött 2010 előtt az önkormányzat. Tehát amikor a múlt azon beidegződéseiről beszél, mely szerint „(…) egy polgármester kampányát az általa vezetett város szűkös anyagi forrásainak elpazarlásával kívánja megfinanszírozni.(…)” - el kell higgyem szavait. Ez bizonyítja legjobban, hogy a múltra jellemző pazarlásnak én vetettem véget.
Az adósságrendezésben, - amelyet a törvény kötelezően írt elő a mindenkori polgármesternek abban az esetben, ha az önkormányzatnak 90 napon túli, kifizetetlen számlaállománya van, és Esztergomnak 2010 őszén több mint 1 milliárdnyi ilyen tartozása volt, - a mai napig fizetjük például annak a több száz facsemetének az árát, melyet a 2010-es kampány során a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje rendelt meg. De ugyanígy belekerültek ebbe a csomagba a nyugdíjasoknak juttatott 5000 forintok is. Mivel Koditek úr azt állítja, hogy most is „(…) számtalan kielégítetlen számla áll sorban, várva arra, hogy Esztergom Város kifizesse ezeket(…)„ , vagy megtévesztették, vagy Ő akarja megtéveszteni a város lakosságát, mert éppen a Giegler Kft. (Élményfürdővel szemközti mélygarázs és szálloda építője, tulajdonosa) több mint 100 milliós inkasszója miatt fizetésképtelen jelenleg a város. Amikor átvettem a város vezetését, 180 napon túli számla is szerepelt a könyvelésben. Az elmúlt 3 évben a Hivatal gondosan ügyel arra, hogy a helyi kis- és középvállalkozások lehetőleg időben a pénzükhöz jussanak, és jelenleg nincs is ilyen tartozásunk. Azt is rosszul tudja Koditek úr, hogy a kötvényből rendezni lehet közműtartozást, ahogy ezt az előző vezetés tette. Inkább azt kellene megkérdezni, hogy hol az a 26 milliárd, amit adósságként tartottunk nyilván?
A város aranytartalékát, azt a 1.2 milliárd forintot, amit polgármesterségem ideje alatt az „Esztergomért” kötvényből megőriztem csak úgy lehet felhasználni, hogy a mindenkori képviselő-testület és a kibocsátó bank is jóváhagyja. Ezúton kérem Önt, és a Szövetség Esztergomért tagjait, hogy megtévesztő állításokat ne tegyenek közzé. Bár kezdem megérteni, hogy Steindl Balázs és Zoltai Dániel miért járnak a pénzügyi irodára adatokat kérni, ahelyett hogy személyesen egyeztetnének velem. Ezért is kértem felvételemet az Szövetség Esztergom soraiba, hogy közösen tegyünk a településért. Önök ezt elutasították. Ettől függetlenül ajtóm tovább is nyitva áll mindenki előtt.
Esztergom, 2014. február 12.
Tétényi Éva
Esztergom, Esztergom-kertváros
és Pilisszentlélek polgármestere