Nem várt hisztit váltott ki a múltkori ötletelésem a városháza környékén, ez viszont azt mutatja: folytatni kell a brainstorming-ot. Úgy döntöttem, hogy a könnyebb emészthetőség miatt, rövidebben de többször örvendeztem meg a jövőben a nagyérdeműt ilyesmivel. Bárki is lesz a polgármester, bízom benne, hogy csak azért mert itt olvasta, nem fog zsigerből elutasítani minden ötletet.
Rendkívül pozitívan fogom fel azt a döntést, mely szerint a Prímás-sziget parkolás szempontjából ingyenessé vált. Azonban önmagában ez kevés, mivel a parkolóhelyek száma igencsak korlátozott. A látszat kampányaszfaltozás helyett célszerű lenne erőforrásokat átcsoportosítani kulturált parkolóhelyek kialakítására a sziget területén.
Hogy hol lehetnének ezek? Nagyon egyszerű és kézenfekvő példákat mondok: a régi kompkikötő lejárójának bal oldalát régóta mindenki parkolónak használja, az árnyas fák alatt ideális helye lenne jónéhány parkolóhely kialakításának. A parkosítás itt mindenképp elvetendő, hiszen árvízveszélyes szakaszról van szó. A szép zöld gyep sem igazán van barátságban a folyamatos árnyékkal.
A második, azonban legideálisabb hely a Vasas pályával szemközti murvás, vagy inkább iszapos parkoló aszfaltozása. A megfelelően kialakított parkolóhelyek jobban csábítanák parkolásra a városközpontba érkezőket és valljuk be, Európa közepén emberibben is mutatna, mint a sár- vagy éppen portenger.
Szorosan ide kapcsolódik a Gőzhajó utca szélén is a parkolóhelyek kialakítása, annak teljes hosszában.
Az ingyenes parkolóhelyek környékén érdemes lenne elgondolkodni EBI terminálok létesítésén.
Ha már kerékpár, akkor csak egy nagyon apró és igazából városi szinten filléres ötlet: önkiszolgáló kerékpáros pontokat kell a kerékpárút mentén és a városközpontban felállítani. Ezeken a helyeken megtalálható lenne mindaz, ami egy gyors javításhoz szükséges, pl. különféle kulcsok, csavarhúzók és pumpa. Hasonló kezdeményezés már Budapesten is megvalósult.
Az egyik ilyen pont helye az Erzsébet parkban lenne, amely ma minden csak nem park. Bár az aszfaltréteg nemrég megújult, azonban annak kivitelezése és funkciója hagy némi kívánnivalót maga után. A parkban található egykori játszótér ma már inkább csak rom és semmiben nem felel meg az uniós elvárásoknak. Ahogy maga a park sem park igazából, hisz az egyre pusztuló és fogyó fák mellett szinte semmi más nem található itt.
A park felett húzódó nagyfeszültségű villamos vezetéket városképi szempontból is jó lenne a földkábellel kiváltani, így eltünne a parkot és a bazilikára történő rálátást elcsúfító vezeték, valamint az oszlopok beton alapzatai.
Örömteli, hogy a kosárpálya színvonalas állapotban van, de sajnos megfeledkeztek nagyjaink arról, hogy a pálya szélén vagy tágabb környezetében padokat helyezzenek el.
Az Erzsébet-park lehetne egyfajta ingyenes sportcentruma is a városnak. Nem kellene sokat tenni, hisz néhány vandálbiztos ping-pong asztal és a szabadtéri edzést segítő berendezés máris sokat dobna a hely komfortfokozatán.
Egy ilyen szabadtéri edzőpálya jó szolgálatot tehetne a Vaskapu felé vezető út mentén is, mondjuk a parkoló magasságában.
Forrás: bejóahibás fb