Megtekintettem az elmúlt hetekben Megtekintőket és úgy látom az önkormányzati választási kampányban is folytatódik az a korábbi gyakorlat, hogy a jelöltek néhány naponként „MEGTEKINTENEK” valamit.
Teszik mindezt azzal a nem titkolható céllal, hogy folyamatosan hírt keltsenek maguk körül, a nevük beleivódjon a köztudatba, a saját személyüket próbálják a médián keresztül a választópolgárok látókörébe erőltetni, ily módon „felépítve” magukat.
A problémát nem abban látom, hogy X vagy Y polgármester vagy képviselő jelölt részt vesz egy – Mit egy? Minden! – esztergomi rendezvényen, eseményen (megnyitón, átadáson, koncerten, ünnepségen, díjkiosztón, napkeltén és napnyugtán, …), hanem abban, hogy jelenlétükkel csak a kampány kezdete óta tisztelik meg a várost és az esztergomi választókat. Hol voltak eddig? Mikor volt számukra fontos Esztergom helyzete, problémái, a megoldandó feladatok végeláthatatlan sora? Az elmúlt években miért nem tartották vigyázó szemüket a városon? Folyamatosan éjjel, nappal megtekinthettek volna valamit, sőt még arra is lett volna lehetőségük, hogy a megtekintéseket kiértékeljék és ennek alapján, valamilyen javaslatot tegyenek a város helyzetének javítására. Mást ne mondjak, megtekinthették volna a testületi üléseken folyó munkát...
Az egyik napról a másikra előkerült Megtekintők nagy részének eddig a nevét sem ismerte a közélet, korábban soha nem látták őket lokálpatriotizmustól átitatott fátyolos (meg)tekintettel ácsorogni a kápolnák előtt az igaz hívők gyűrűjében, vagy a Dunán vizionálni egy teherkomp átkelését hat kamionnal. Most megvilágosodtak és rájöttek arra, hogy ott kell lenniük! Hogy meddig? Szerintem még négy hétig! Láttam amikor megtekintették az órájukat... Mikor lesz már végre október 12.?
Aki kimarad az lemarad!?
A régi ütős szlogen igazsága úgy gondolom megkérdőjelezhetetlen, így magam is ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy én is MEGTEKINTSEK!
A kampány során szinte „nulla forintból” kell gazdálkodnom, így a megtekintéseket csak szerényen, de a lehetőségekhez képest tartalmasan próbálom megtenni, vigyázva arra, hogy közben a populizmus ne rántson magával engem is a többiek közé. Azt gondoltam, hogy lépéstartás érdekében elindítok egy megtekintési sorozatot, melyben az esztergomiak szemével nézek körül egy kicsit szűkebb hazánkban, hátha sikerül a választók szemét is felnyitnom...
Tehát ez lett volna az 1. MEGTEKINTÉSEM Esztergomban.
Körmöczi Miklós
Az esztergomfüggő polgármesterjelölt