Quantcast
Channel: Szeretgom hírek
Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535

Valótlan állítások egy névtelen, amerikai honlapon

$
0
0

Napok óta terjed a facebook-on egy cikk, elsősorban Tétényi Éva kampányához (DK/HEE) köthető emberek megosztásai által, melyben az ismeretlen szerző 10 milliós sikkasztással és hűtlen kezeléssel vádolja Romanek Etelkát, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét. A cikk a Határtalan Szív Alapítványban betöltött korábbi pozícióján keresztül tesz megállapításokat Romanekről. A Szeretgom elkezdett utánajárni, hogy a névtelen cikknek lehet-e bármilyen valóságalapja, vagy csupán a kampányidőszakban próbálja valamelyik jelölt névtelenül besározni politikai ellenfelét, azután rátaláltunk az alapítvány által közzétett közleményre, melyet az anonim honlap névtelen üzemeltetőjének szántak, helyreigazítás kérésként. Mivel kicsi az esélye, hogy ennek a címzett eleget tesz, valamint az abban található információk teljesen összecsengnek az általunk feltárt tényekkel, úgy gondoltuk a Szeretgom az alábbiakban közzéteszi a közlemény teljes szövegét. Nem azért, mert ezzel ki akarunk állni Romanek Etelka mellett, hanem azért, mert mélységesen elítéljük ezt a fajta névtelen hazugságokra alapozott kampánystratégiát, ami az emberek hiszékenységét kihasználva próbálja legyőzni az ellenfelet és ezért hajlandó átgázolni ártatlanokon, civileken.

A Határtalan Szív Alapítvány és Romanek Etelka kapcsolatáról megjelenített cikkével kapcsolatban az alábbiakat szeretnénk Önnel közölni.

Romanek Etelka választási kampányában feltüntetett állításai igazak, miszerint önkéntes munkájával támogatta a Mária Iskolatestvérek Szerzetesrendet, valamint, hogy részt vett a Határtalan Szív Alapítvány létrehozásában. Az Önök állítása, miszerint Romanek Etelka a Határtalan Szív Alapítvány vezetője lenne, illetőleg lett volna bármikor is, az valótlan. Romanek Etelka tagja volt az Alapítvány kuratóriumának, de vezetői, elnöki tisztségét nem látta el. Azon állításuk ismét valótlan, hogy Romanek Etelka a mai napig ténykedne az Alapítványnál. Ő ugyanis 2009. január 25.-e óta nem tagja a kuratóriumnak, az Alapítvány életében sem aktív, sem passzív módon nem vesz részt.

A Határtalan Szív Alapítvány valóban nyertes pályázója volt a Norvég Civil Támogatási Alapnak (Ökotárs Alapítvány és Autonómia Alapítvány által kiírt és koordinált pályázaton). A pályázat futamideje 2008 szeptembere és 2009 szeptembere között volt. Az elnyert pályázati támogatás 75.199 EUR. A pályázat kiírásának és intenzitásának megfelelően ezt két összegben folyósította számunka az Ökotárs Alapítvány. A támogatás első felét – 9.566.400Ft – 2008.09.29.-én kaptuk meg bankszámlánkra. Ennek az összegnek a felhasználását 2008.évi beszámolónkban minden törvényi kötelezettségnek eleget téve fel is tüntettük. A támogatás második felét a pályázat lezárását, valamint annak szakmai és pénzügyi elszámolását követően kaphattunk meg. Ennek maradéktalanul eleget is tettünk, így az összeget – 9.430.027Ft – 2010.02.19.-én kaptuk meg a Raiffeisen Banknál vezetett bankszámlánkra. Mindezek által ez az összeg, szintén a törvényi előírásnak megfelelően a 2010.évi beszámolónkba került. A beszámoló szöveges részében feltüntetettek valósak, miszerint 2009. 08.31-ig használtuk fel a támogatást. Az, hogy az Ökotárs Alapítvány által feltüntetett támogatási összeg miért 20.120.000Ft, azt velük kellene tisztázniuk. Alapítványunk bankszámla kivonatokkal, főkönyvi kivonatokkal, pénztárjelentésekkel természetesen igazolni tudja, hogy mindösszesen 18.996.427Ft-ot kapott a pályázat keretében. A támogatás felhasználását szintén igazolni tudjuk számlákkal, illetőleg a kifizetést igazoló bizonylatokkal.

A KEM Munkaügyi Központjától kapott támogatásukkal kapcsolatosan a következőket szeretnénk közölni. Alapítványunk évek óta részt vesz a közfoglalkoztatásban Esztergom Város Önkormányzatával kötött megállapodás alapján. Mindezzel számos családnak adunk munkát, az idei évben már hosszabb távon is, nem csak 2-3 hónapra. Tehát azon állításuk, hogy a foglalkoztatáshoz támogatást kapunk igaz. Valótlan viszont az, hogy ezt Romanek Etelkának köszönhetnénk. Részben azért, mert az említett időszakban Romanek Etelka már semmilyen tisztséget nem töltött be Alapítványunkban, kapcsolatban sem állt velünk. Cikkük közlése szerint – dorogi kirendeltség vezetőként dolgozott, ezért hogyan is kerülhetett volna velünk kapcsolatba, mikor mi az esztergomi kirendeltséghez tartozunk. A közfoglalkoztatás során minden törvényi kötelezettségnek eleget teszünk, annak mivoltában politikai indíttatásunk nincs.

Azon állításuk, miszerint több szállal is kötődnénk valamely politika párthoz valótlan. Egyrészt Romanek Etelka segítő munkája során tudomásunk szerint egyetlen politikai szervezetnek sem volt tagja, másrészt most sem az. Elmondható továbbá, hogy Alapítványunk és az általa működtetett Marista Közösségi Ház tagjai és dolgozói sem tagjai egyetlen pártnak sem, sőt köztiszteletben álló szerzetes testvérek, egyházi vezetők, valamint olyan civil munkatársak, akik számos civil szervezet tagjai.

Közösségi Házunk munkatársai, vezetői, önkéntes segítői nem végeznek semmilyen politikai tevékenységet, viszont immáron 12 éve dolgoznak civil szakmai területen a mélyszegénységben élő emberek érdekében. Mindezen idő alatt rengeteg kezdeményezésünk volt a civil társadalom megerősítése érdekében. Működtettünk tanodát, valósítottunk meg közel 100 pályázatot. Tettük mindezt elismeréssel. Szakmai konferenciák rendszeres résztvevői vagyunk, minden hozzánk forduló intézménynek tanácsot, szakmai támogatást nyújtunk. Kapcsolatban állunk helyi, regionális, országos és nemzetközi civil szervezetekkel is. Munkánk elismeréseként több alkalommal is kaptunk különféle díjakat. Régiónkban több szempontból is emelték ki projektjeinket jó gyakorlatos példaként.

Cikkükkel kapcsolatban megemlítenénk, hogy rendkívül elszomorított minket több szempontból is. Egyrészt azért, mert előzetesen felkereshettek volna bennünket, hogy állításaikat igazolni, vagy épp cáfolni láthassák. Pedig ahogyan az egyik jelmondatunk is kezdődik, „A Mi Házunk” ajtaja mindenki előtt nyitva áll. Ez sajnos nem történt meg. Az Önök felelőssége eldönteni miért is történt ez így. Valószínűleg politikai indíttatásból, mely tőlünk rendkívül távol áll.

Végül szeretnénk megemlíteni, hogy cikkük, amely számos valótlanságot állít, minden szakmaiságot nélkülöz, rendkívül negatív. A fentiekben közölt állításaink viszont valósak, minden egyes részletét igazolni tudjuk a megfelelő dokumentumokkal, s a bejegyzés írójának szívesen be is mutatjuk, amennyiben személyesen felkeresi Alapítványunkat. Mindezek által szeretnénk felkérni az oldal üzemeltetőjét, hogy az említett cikket távolítsa el oldaláról, adjon ki helyreigazítást. Ennek hiányában Alapítványunk eljárást kezdeményez az illetékes nyomozó hatóságnál.

Üdvözlettel,
Határtalan Szív Alapítvány


Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535