Quantcast
Channel: Szeretgom hírek
Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535

Elhunyt Esztergom emblematikus gyógyszerésze, Nemeskéri Edvin

$
0
0

Több mint harminc éven át vezette a Szent István Gyógyszertárat, az esztergomi orvostársadalom kiemelkedő alakja volt. Nemeskéri Edvin április 4-én hunyt el.

Kép forrása: ekor-lap.hu

 

Nemeskéri Edvin 1944-ben Gödöllőn született régi polgári családban, gimnáziumi tanulmányait Pannonhalmán végezte, majd gyógyszerészként diplomázott. 1977. június elsejétől vezette a Szent István Patikát, az egykori "2/9"-es gyógyszertárat. Közel harminc éven át, nyugdíjba vonulásáig látta el Esztergom lakosságát különféle medicinákkal, szolgálta odaadással a várost gyógyszerészként.

 

Pedig közel sem volt nyugodt életútja, Osvai Lászlónak adott interjúban mesélt nehézkésen induló pályafutásáról, ahol kifejti: a középiskola elvégzése után először sorkatonai szolgálatra ment, majd hosszú időn át segédmunkásként tevékenykedett, míg felvételt nyert az egyetemre. A diploma megszerzése után Tatabányán kezdett el dolgozni, csak 32 éves korában került Esztergomba, ahol rögtön a megye második legnagyobb forgalmú patikájának vezetője lett.

 

A rendszerváltás hajnalán őt is magával ragadta a tenni akarás, rövid ideig az MDF alelnökeként tevékenykedett, mint megjegyezte: "Akkoriban ez volt az egyetlen párt, amiben erőt lehetett érezni". Később a kereszténydemokraták csapatához csatlakozott. A politikai pályafutásában is állhatatos maradt elveihez, mikor úgy látta, az emberek elfordulnak a politikától, s egyre kevésbé bíznak a hivatásos politikusokban, akkor ő is visszavonulót fújt.

 

Emblematikus alakja volt Esztergom közösségi életének, neve az évek alatt szorosan összeforrt a Szent István Patikával. Később a Komárom-Esztergom Megyei Gyógyszerész Kamara elnöki tisztét is betöltötte. Utolsó interjújában szívesen mesélt a '80-as, '90-es évek esztergomi orvosközösségéről, a személyes kapcsolatokról, amelyek az évek alatt barátsággá formálódtak. Nemeskéri Edvin 71 éves volt, ma négy órakor kísérik utolsó útjára a Belvárosi Temetőben.

 

Forrás: Dr. Osvai László: Orvosportrék Esztergomból II., 2013


Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535

Trending Articles


Baba együttes


Milly Johnson - Nyári flört(2013)


Gary Wilson - Pornóra kattanva(2015)


Búza, árpa eladó. Ár: 5000 Ft. 30/269-0534. Vas megye.


Horgolt együttes


Horgolt kabátka


Stephanie Seymour - Unknown event with Axl Rose in 1991


Út a teljességhez - 60 napos karmaoldó program - ELŐRENDELHETŐ


Dan Brown - Inferno


Anne Stuart - A Könyörtelen (A Rohan-ház 1.)2014


Ékásó, erdészeti, 2 db eladó. Ár: 6.000 Ft. 30/402-4382, Zala megye


Ausztriai munkalehetőség


Rugdalódzó


Zelk Zoltán: Az állatok iskolája


Billboard Music Awards 2017: Íme a jelöltek listája!


Axl Rose - Timothy White Photoshoot