Quantcast
Channel: Szeretgom hírek
Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535

Huszonkilencezer fő alatt Esztergom

$
0
0

A most megjelent táblázat szerint 2011-ben 28.926-an laktak Esztergomban, ami 1,79 százalékos csökkenést jelent a tíz évvel korábbi 29.542-höz képest. A megye és az ország még rosszabbul áll. Mától nyilvánosak a népszámlálási adatok.

A csökkenés ténye önmagában talán nem meglepő, hiszen az ország (-260.000 fő) és a megye (-12.000 fő) népessége is folyamatosan csökken. Szomorú tény, hogy Esztergom fogy, de ennek üteme nem éri el sem az országos, sem a megyei adatot.

Így sikerült az ország legnagyobb városainak listáján egy helyet előre lépnünk, beelőzve Szentest és Kiskunhalast, miközben elhúzott mellettünk Szigetszentmiklós, így most a 41. helyen tanyázunk.

A város népességvesztesége nem is valami hatalmas exodusnak köszönhető (mint pl Oroszlány esetében), hanem a természetes fogyásnak. A vándorlási veszteségünk "mindössze" 100 fő volt, a születések és halálozások különbözetéből eredő veszteség ennek többszöröse, 426 fő. Tíz év alatt 3551 gyermek született és 3977 fő halt meg.

Koröszetételi megoszlás

–45–910–1415–1920–2425–29
1 555 fő1 541 fő1 545 fő1 829 fő1 577 fő1 727 fő
30–3435–3940–4445–4950–5455–59
2 207 fő2 389 fő2 171 fő1 654 fő1 701 fő2 169 fő
60–6465–6970–7475–7980–8485–
1 949 fő1 664 fő1 272 fő882 fő594 fő500 fő

 

 Gazdasági aktivitás szerint foglalkoztatott 11774 fő, munkanélküli 1576 fő, inaktív kereső 8174 fő és eltartott volt 7402 fő.

Nemzetiségek Esztergomban is érvényesült az országos trend, miszerint nőtt a kisebbségek száma, ám sokan nem válaszoltak az ide vonatkozó kérdésre. Arányaiban a kínaiak száma nőtt a legjobban, a 2001-es egy főről 15-

  • A népesség nemzetiség szerint, 2011 (Az anyanyelv, a családi, baráti közösségben használt nyelv válaszok legalább egyike szerint) magyar: 24 155, bolgár: 29, cigány (romani, beás): 729, horvát: 16, lengyel: 36, német: 527, örmény: 10, román: 93, ruszin: 8, szerb: 12, szlovák: 242,  ukrán: 19, hazai nemzetiségek együtt: 1 727, kínai: 15, orosz: 36,  egyéb: 193,
  • Nemzetiségi kötődés 2001-ben: Magyar: 27 371, hazai kisebbséghez tartozó együtt: 1664, arab: 1, bolgár: 17, cigány, romani, beás: 695, görög: 14, horvát: 8, kínai: 1, lengyel: 35, modern héber, zsidó: 2, német: 425, örmény: 2, román 36, ruszin: 4, szerb: 3, szlovák: 391, szlovén, vend: 9, ukrán: 25

Vallási, felekezetei megoszlás

KatolikusEbből:Ortodox keresztényReformátusEvangélikus
római katolikusgörög katolikus
13 29113 127160201 647211
IzraelitaMás vallási közösséghez, felekezethez tartozikVallási közösséghez, felekezethez nem tartozikAteistaNem kívánt válaszolni, nincs válaszÖsszesen
114753 8074189 04628 926

Vallási megoszlás 2001-ben: Katolikus együtt: 19 622, Ebből rk.: 19365, gör kat: 257, "Orosz ortodox": 9, "Bolgár ortodox": 5, "Román ortodox": 1, "Többi ortodox": 4,  Református: 2184,  Evangélikus: 352, Baptista: 33, Adventista: 16, Többi protestáns: 88, Többi keresztény: 72, Izraelita: 10, Más istenhiten alapuló: 4, Az örök világtörvényt hirdető: 23, A felsoroltak közé nem tartozó: 2, "Egyházhoz, felekezethez nem tartozó": 3500, "Nem kíván válaszolni": 3307,  "Ismeretlen, nincs válasz": 220

Iskolai végzettség: Esztergomban a 25 év felettiek több mint egyötöde, 22% rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Ez a szám a megyében csak Tatán magasabb, ahol minden negyedik embernek van egyetemi, főiskolai oklevele. A többi megyebeli város messze lemaradva követ minket.

Legalább érettségivel az esztergomiak 54,9%-a rendelkezik, ezt az értéket szintén csak Tata tudta felülmúlni 57,9%-kal.

A városban 12.214 lakás van, amiből 1236 nem lakott. A lakások számába nem tartozik bele további hetven lakott esztergomi üdülő 141 lakossal és 22 egyéb lakóegység 36 lakossal. Az összes lakóegység így összesen 13.306.

A lakások megoszlásaépítési év szerint

1946 előtt1946–19601961–19701971–19801981–19901991–20002001–20052006- 2011
2 3941 2692 1122 7511 872788580518

A lakások magassága

FöldszintesEmeletes12–34–1011–
lakásos
6 3761015 724608211248

 

Máshol még rosszabb: A megyei összehasonlításban még ezzel a szomorú eredménnyel is viszonylag jól állunk. Komárom-Esztergom megye nagyvárosai drasztikusabb veszteséget könyvelhetnek el, mint Esztergom. A legnagyobb vesztesek Tatabánya és Oroszlány.

Város20012011%
Tatabánya72 47067 753-6,51%
Ács7 1966 875-4,46%
Bábolna3 9333 808-3,18%
Dorog12 60912 199-3,25%
Esztergom29 45228 926-1,79%
Kisbér5 8745 564-5,28%
Komárom19 61619 284-1,69%
Lábatlan5 3975 033-6,74%
Nyergesújfalu7 7527 621-1,69%
Oroszlány20 28018 446-9,04%
Tata24 59823 575-4,16%

Járások

Esztergomi93 784
Kisbéri20 284
Komáromi39 863
Oroszlányi26 163
Tatabányai85 691
Tatai38 783

Országos kitekintésben érdekesség, hogy Miskolc már csak a negyedik legnagyobb városunk, hisz Budapest és Debrecen után Szeged lett a harmadik legnagyobb. A nagy nyertesek közé tartozik a nyugati országrész, mint pl. Mosonmagyaróvár (ami mára Pozsony elővárosává vált, és annak ellenére nőtt a lakossága, hogy egyik városrésze önállósodott), Sopron, a budapesti agglomeráció települései, keleten pedig Kecskemét, Debrecen, Szeged és Nyíregyháza. Továbbra is kilenc városban élnek 100.000 főnél többen, de Székesfehérvár éppen hogy a lélektani határ fölött van.

 

Magyarország legnagyobb városai

Budapest1 729 040Békéscsaba62 050Szekszárd34 296
Debrecen211 320Veszprém61 721Vác33 831
Szeged168 048Sopron60 548Gödöllő32 522
Miskolc167 754Zalaegerszeg59 499Mosonmagyaróvár32 004
Pécs156 049Eger56 569Pápa31 845
Győr129 527Nagykanizsa49 026Hajdúböszörmény31 725
Nyíregyháza119 746Dunaújváros48 484Gyöngyös31 421
Kecskemét111 411Hódmezővásárhely46 047Gyula31 067
Székesfehérvár100 570Dunakeszi40 545Kiskunfélegyháza30 172
Szombathely78 884Salgótarján37 262Ajka29 106
Szolnok72 953Cegléd36 645Orosháza29 081
Tatabánya67 753Baja36 267Kazincbarcika29 010
Kaposvár66 245Szigetszentmiklós34 708Esztergom28 926
Érd63 631Ózd34 481Szentes28 509

Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535