Quantcast
Channel: Szeretgom hírek
Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535

A „legrendkívülibb” testületi ülés – szubjektíven

$
0
0

A múlt héten ismét rendkívüli testületi ülés volt Esztergomban. Sőt! Ez volt a ciklus „legrendkívülibb” közgyűlése.

Úgy kezdődött, hogy a Fidesz frakció tanácskozása miatt jó 10-15 perccel később nyitotta meg a polgármester az ülést. Nyilván azonnali, halasztást el nem bíró, Esztergom város életét nagyban befolyásoló ügyet kellett megbeszélni, közvetlenül a testületi ülés előtt.

 

Hisz mi más lehet olyan fontos, hogy azt előző nap, vagy akár egy órával korábban nem lehet egyeztetni. Érdeklődéssel vártam, mi lesz ez a fontos téma. Hiába. A nyílt ülésen nem volt olyan, ami a sürgősséget indokolta volna. Igaz, olyan sem, ami a rendkívüli testületi ülést szükségessé tette.

Persze mondhatjuk, hogy dolgozik a testület, ennek örülni kell, legalább van mozgás. Ez akár igaz is lehet.(ne)

Ám, érdemes kicsit jobban megnézni, mi is történt ezen a testületi ülésen, kevésbé „udvari” szemmel. Az előző ülés zárt határozatainak felolvasása után – amiben ismét szerepelt egy önkormányzati tulajdonú cég újabb 630.000 Ft.-os tartozásának kiegyenlítése, a felelősök megnevezése nélkül – szóval ez után, a Strigonium vezérigazgatói posztjáról kellett dönteni.

 

Voltak olyan kósza hírek, hogy mást akar a polgármester, illetve a képviselők egy része, és mást akar a képviselők másik fele. Ez a szavazás során nem derült ki. Egyhangú volt. Majd az új igazgató fizetése és munkába állásának időpontja került napirendre. Amikor is egészen fura – már, már baráti csevegéshez hasonló - jelenet játszódott le. Ugyanis a fizetés összegét és a kezdési dátumot rögzítendő rendelet-tervezetből két dolog hiányzott. 

 

A fizetés összege és a kezdési dátum.


Így aztán a polgármester - kvázi – „leszólt” a pulpitusról a pénzügyi bizottság elnökének, hogy „mennyi is az annyi”?  A bizottság elnöke pedig készségesen válaszolt, miszerint úgy emlékszik(!) 700.000.-Ft/hó. Végül is, nem olyan lényeges téma ez, meg hát ugye max. módosítják, tehát a Strigonium igazgatójának fizetését megszabó rendelethez elég „úgy emlékezni”. Nyilván sejthető, hogy a munkába állás dátuma is hasonlóan került tisztázásra. 

 

A polgármester szeptemberre emlékezett, de a bizottsági elnök kijavította október 10-re. Így aztán a „biankó” rendelet-tervezetet a szóbeli kiegészítésekkel szavazta meg – egyhangúan – a testület. Nyilván törvényesen. Ezt egy még „érdekesebb” napirendi pont követte. A pénzügyi és a jogi bizottság összevonási terve. Polgármesteri javaslatra. Célszerűség és hatékonyság indokkal. Az elmondott érvek meggyőzőek is lehettek volna. De nem a képviselőknek. 

 

Komoly ellenállásba ütközött a polgármester.


Az ellenzék szerint „kiszorítósdinak” tűnt a javaslat, a Fideszes képviselők egy része pedig nem tartotta elfogadhatónak az „ötletet”. Oly annyira – mint az a pénzügyi bizottság elnökének hozzászólásából kiderült – az új biztosság élére javasolt Fideszes elnök és helyettes nem is vállalná a tisztséget. (?) Mindezek ismeretében a szavazás nem hozott meglepetést, 7 nemleges szavazattal elvetették a javaslatot.


Ebből 4 volt az ellenzéki voks.

 

Több kérdés is felmerült ezzel kapcsolatban. Ugyanis ha egyeztetés van frakción belül – mert hát együtt, egységben, a városért, ugye – akkor tudni lehetett, hogy nem szavazzák meg a polgármesteri javaslatot.

 

Miért került mégis napirendre?
A nyilvánosság elé tárni, hogy igenis demokrácia van a frakción belül?  Bárki, bárhogyan szavazhat?
Vagy éppen azt mutatni, hogy vannak „renitens” próbálkozások?
Vagy tán az erőviszonyok egyértelmű lemérése miatt?

 

Nem tudom. 

 

A világ persze ettől nem rengett meg, és ez legyen a legnagyobb problémája a városnak innentől kezdve.
De azért van némi  „déjà vu”. És – mint tudjuk, sajnos – Esztergom és a testület vonatkozásában ez nem jelent jót. 

 

Sárik Andrea
DK Esztergom
elnök         


Viewing all articles
Browse latest Browse all 5535