Lehettünk vagy harmincan a Művelődési Házban, plusz a színpad szélére kiültetett képviselők. Fontos elmondani: dicséretes, hogy az önkormányzat végre azzal is foglalkozik, ami a tényleges feladata, viszont van jó pár téma, ami nagyon hiányzott. Az esztergomi Demokratikus Koalíció sajtóközleménye.
A közmeghallgatás kötelezően előírt önkormányzati feladat, évente legalább egyszer. A hivatalos meghatározás szerint eme fórum célja a lakosság közvetlen bevonása az önkormányzati feladatok meghatározásába, illetve ezek végrehajtásába. Lehet, inkább képviselői-beszámolónak kellene hívni, és annak is kellene lennie. Hisz alapvetően azért megyünk oda, mi lakosok, hogy meghallgassuk, mit is végeztek el a képviselők és a polgármester az elmúlt egy évben. Idén Esztergomban ez 2015.november 16.-án volt.
Nem tudták? Pedig kint volt a városi honlapon. Jó, kellett egy kicsit keresgélni, de ott volt.
Lehettünk vagy harmincan a Művelődési Házban, plusz a színpad szélére kiültetett képviselők. (A helyszínválasztás teljesen érthetetlen. Szűk széksorok, magas támlájú székek, szinte átláthatatlan nézőtér. Színház-nézésre való. Közmeghallgatásra ott a Díszterem. )
Ahogy az lenni szokott, a polgármester nyitotta meg a fórumot. Negyven percen keresztül sorolta az elvégzetteket. Közvilágítás, buszközlekedés, óvodák, zarándoklatok, spanyol nagyköveti látogatás, termelői piac, értékvásár, nyugodt testületi ülések, útjavítások, havonta megjelenő újság.
Meg kell hagyni, remekül végzi a munkáját a „marketing osztály.” Megdolgoznak az évi 30 millió forint közpénzért. Ugyanis mindez - nyilván - így is történt és ezt propagálni kell. Ahogy azt a „nagyoktól” tanulják. Továbbra is megtartva a korrektségünket, fontos elmondani: dicséretes, hogy az önkormányzat végre azzal is foglalkozik, ami a tényleges feladata.
Azonban van jó pár téma, ami nagyon hiányzott. Az évből is, és így a felsorolásból is.
- Hiányzott az a tény, hogy a felsorolt dolgok alap önkormányzati feladatok. Vagyis kötelezően ellátandók! Tehát az előző egy éves önkormányzati munkában nincs semmi plusz. Persze, tudjuk, hogy eddig még ennyi se volt. Ám, ha 12 év szomjazás után kapunk egy pohár vizet, (amikor már tengernyi is kevés volna), örüljünk, de ne csináljunk népünnepélyt.
- Hiányzott a képviselők egyenkénti beszámolója. Tételesen, körzetekre bontva, mit ígértek, mi valósult meg. Ezzel láthatóvá téve, melyik képviselő hogy prosperál.
- Hiányzott a Strigonium Zrt. átvilágításáról szóló jelentés nyilvánosságra hozatala. Még akkor is, ha azt a – köztudottan a Fideszhez szorosan köthető - Századvég készítette.
- Hiányzott a Bástya-parkoló jogi viszonyainak tisztázása, mert ez elengedhetetlen az érdemi továbblépéshez. Hisz – például - szerződés hiányában milyen jogon szedték a parkoló díjakat éveken keresztül? Ki ezért a felelős és hol van a jogtalanul szedett pénz?
- Hiányzott a Zöld ház és a Fürdő Szálló szerződéseinek felülvizsgálata.
- Hiányzott az a kiegészítés, hogy a testületi ülések azért „nyugodtak”, mert minden a bizottsági üléseken dől el. A nyilvánosság kizárásával, baráti berkeken belül, ellenzéki külsős tagok, vagyis érdemi kontroll nélkül.
- Hiányzott a számszaki beszámoló, kinek, miért, mennyit fizettünk (mi mindannyian) az előző ciklusok „adósságainak” gyors rendezése során.
- Hiányzott a szándék a múlt sötét árnyainak kivilágítására. Élményfürdő, rámpa – lebontás, Szent Miklós alap, hogy csak néhányat említsünk.
- Nagyon hiányzott a közmeghallgatásból a „köz”, vagyis a lakosok tömege. Miért nem szánt az önkormányzat néhány tízezer forintot arra, hogy szórólapokon meghirdesse, és azokat eljuttassa minden házba? Ehhez csak két dolog kellett volna, pénz és akarat. Pénzből pedig van bőven.
Legfőképpen azonban az a dátum és összeg megnevezése hiányzott, amivel, és amikor Orbán Viktor, Völner Pál és a helyi Fidesz végre megjutalmazza a várost a tavalyi választási „eredményért”.
Mert ezt ígérték. És az ígéret szép szó.
Sárik Andrea
DK Esztergom
elnök