A teherkikötő korszerűsítése és a tehergépkocsik, valamint a hajók átrakodási rendszerének modernizációja valósult meg. Tervben van a személyhajó kikötő fejlesztése is.
Fotó: Romanek Etelka/Facebook
Befejeződtek a Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló intermodális kapacitás növelését elősegítő fejlesztések a komáromi kikötőben. A KÖZOP4.1.01320130003 azonosító számú pályázat keretében, a Market Építő Zrt. kivitelezésében a teherkikötő korszerűsítése és a tehergépkocsik, valamint a hajók átrakodási rendszerének modernizációja valósult meg. A kedvezményezett Port Danube Kft., valamint a kikötőt üzemeltető Mahart PassNave Személyhajózási Kft. nagy előrelépésnek tartja a fejlesztést, melynek hatására növekedő forgalomra és egyre több megrendelőre számítanak. A beruházás összköltsége 728 millió forint, melyből 619 millió forint uniós és állami támogatás volt.
A kikötő területe logisztikai szempontból kiemelt jelentőségű, hosszú évtizedek óta szolgálta a különböző közlekedési módok közötti átjárhatóságot teherforgalmi szempontból. Az autópálya közelsége, a vasúti pálya és rendező pályaudvar kialakítása lehetőséget nyújtott az intermodális rendszer kialakításához, a kikötő fejlesztéséhez. A komáromi kikötő a Duna vízállásától függetlenül folyamatosan alkalmas a rakodási tevékenységek folytatására, a vevői igények kiszolgálására. A megvalósult fejlesztések lehetőséget nyújtanak a környékbeli mezőgazdasági és ipari tevékenységet folytató gazdálkodók és szervezetek szállítási költségeinek optimalizálására. A beruházásnak köszönhetően a kikötő alkalmassá vált a túl méretes, és túl súlyos áruk fogadására, összeszerelésére, illetve a darabáruk rakodására is.
A fejlesztések várható hatása a kikötői áruforgalom jelentős mértékű növekedése, előzetes becslések szerint akár a jelenlegi ötszörösére. A komáromi ipari park jelentős szabad kapacitásokkal rendelkezik, amely kihasználását a megvalósult kikötőfejlesztés is segíteni fogja, továbbá azok a cégek, akik eddig a vízi szállítási módot a kikötő korlátozott használhatósága miatt szállításaiknál nem preferálták, a jövőben számításba vehetik ezt az új lehetőséget. Jövőbeli cél a kikötő további fejlesztése során a vasút lehetőségeinek kihasználása, a konténerforgalom beindítása, és olyan technológiai kiszolgáló tevékenység biztosítása, amely az alapkikötői tevékenységet is elősegíti. További tervek között szerepel a személyhajó kikötő fejlesztése, melynek hatására, az erőddel együttműködve a személyhajós forgalom is növelhető a térségben.
Az átadó ünnepségen beszédet mondott Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Romanek Etelka Esztergom város polgármestere és Dr. Molnár Attila Komárom város polgármestere, majd a kedvezményezett Port Danube Kft. részéről Balogh Zoltán ügyvezető és Vachaja Zoltán projektvezető közreműködésével közösen vágták át a nemzeti színű szalagot a beruházás átadásának jelképeként.
Port Danube Kft.